És majd azt mondom magamnak: az élet megy tovább nélküled.
Mikor
a lelkem megtelik fájdalommal, akkor is mosolygok, mert így ezt a
mosolyt látom visszatükröződni a körülöttem levő emberek arcán, s
hamarosan már a lelkem is jobb kedvre derül.
Nem
az én hibám, hogy nem tudok olyan lenni, mint te! Én nem úgy kelek fel
mindennap, hogy gyönyörű, csillogó, boldog helynek látom a világot! Én
nem így működöm... és engem nem lehet megjavítani.
A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük.
Mindannyian
keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami
hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy
segítséget, vagy biztonságot, és néha ha nagyon keressük megtaláljuk azt
aki képes mindhármat nyújtani, igen mindannyian keresünk valakit és ha
nem találjuk csak remélhetjük hogy ő talál meg minket. Ha ennyit ért két lány között a legfőbb érzelem, inkább nem lesz soha legjobb barátnőm.:)
Néha
nincsenek szavak, vagy okos idézetek arra, hogy az ember pontosan
leírja, mi történt aznap. Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget
ér." ^^ (:Ha lehet, elmenekülök. Akkor is elmegyek, ha nem szeretnek, és akkor is, ha én nem szeretek valakit.
Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el.
A virágnak két kedvese van, a levegő meg a fény - de a fény az igazi kedves. Afelé fordul, tárulkozik, s ha a fény búcsút vesz tőle, becsukódik és elszunnyad a levegő ölelésében.
Az illat mindig megmarad a rózsát adó kézben.
Sokkal jobb nem birtokolni, mint elveszíteni.
Tündérmesék (:
A
tündérmesék néha igenis valóra válnak.. hisz a boldogság ott van egy
ölelésben, egy mosolyban, egy ízben, egy illatban, egy szóban..Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyar
alakokba a fantáziát. (...) Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A
csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben
bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy
változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem
jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk
kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok,
akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket
kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket
választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából.
Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet
akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor
elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan,
hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem
magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a
próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni
minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez.
“Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki, aki magával hoz egy
másik világot…Aztán rájössz, hogy ő is ezen a Földön él… Pedig pont ez a
lényeg… Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él… És hozzon el egy
világot… De ne egy másikat, hanem ezt… A miénket… Csak kicsit
másképp…Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot… Akivel máshogy
éled meg a mindennapokat…Akivel szebbek lesznek az álmos
reggelek… És még szebbek az éjszakák…
Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek… Aki ott tud
hagyni a szívedben valamit, ami akkor is segít szebbé alakítani a
valóságot, ha ő nincs melletted…”
A mindig 'csak vicceltem' mögött van egy kis igazság, minden 'csak elgondolkoztam'-
ban ott van egy kis kíváncsiság, minden 'nem tudom' mögött van egy kis tudás - és
minden 'már nem érdekel' mögött van egy kis érzelem…’
"Ahogy továbbra is elfogadod a dolgokat, melyeken nem tudsz változtatni, és változtatsz azokon,
amelyeken tudsz, te magad is csodálatos módon változol, csodákat viszel végbe..."
"A Nők nem szeretik sem a bólogató kiskutyákat, sem az ordító majmokat. Azt szeretik, ha csendben
lépked mellettük az Oroszlán..."
"Az idő (...)
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít."
Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az
elfeledhetetleneke
Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni.
Repkedtem a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet,esküdtem örök hűséget, de volt, hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért,hogy halljam a
hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem meghalok a vágytól és féltem elveszítek valakit aki nagyon fontos számomra, a végén mégis
elvesztettem.
de túléltem! És még most is élek!
Az életet nem csak túlélem és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd.
Élj! A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni, emelt fővel veszteni és merészen győzni, mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.
Meegéri elolvani (:
"...A mulandóság akkor is működik, ha semmit sem csinálunk. Folyamatosan változunk, s velünk együtt az emberek
és a feltételek is. Azt tartják, hogy kemény körülmények között lehet a legtöbbet és a leghatékonyabban tanulni. Ez
biztosan így is van. Ha egy pár kedvező időkben kéz a kézben halad egymás mellett, nehéz időkben pedig
támogatja egymást, akkor fejlődésük tartós, értelmes és megfelelő lesz. Ha eltökéljük, hogy minden helyzetből
tanulni akarunk, legyen az jó vagy rossz, és ráébredünk arra, hogy minden pillanatban ott rejlik annak lehetősége,
hogy tudatosan jót cselekedjünk, akkor a körülmények játéka izgalmas kihívássá válik. Előbb vagy utóbb elenyészik a
különbség a kellemes és kellemetlen élethelyzetek között. Ez a magatartás egy alapvetően megingathatatlan
szilárdságot eredményez, és azt az együtt érző felismerést, hogy minden lény boldogságra vágyik, és szeretné
elkerülni a szenvedést."
" Mi ez az erő, amely messzire vezet a megszokott világ kényelmétől, és rávesz, hogy inkább vállaljuk a kihívások
seregét, noha tudjuk, hogy e világ dicsősége múlandó? Úgy hiszem, hogy ezt az ösztönző erőt úgy hívják, az élet
értelmének keresése. Sok-sok éven át kerestem a biztos választ könyvekben, művészetekben és tudományokban,
követtem érte veszélyes és könnyű utakat, és számos választ találtam. Most már meggyőződésem, hogy biztos választ
sosem kaphatunk ebben az életben, de végül, abban a pillanatban, amikor újra ott állunk a Teremtő előtt, meg fogunk
érteni minden lehetőséget, amelyet valaha felkínáltak nekünk."
Mi van akkor, ha soha nem jön el a herceg fehér lovon? Akkor Hófehérke örökké ott fog feküdni az üvegkoporsóban? Vagy végül fölébred, kiköpi az almát, elmegy az orvoshoz, meggyógyíttatja magát, aztán szül egy gyereket a helyi spermabank segítségével? Akaratom ellenére mindig az jut eszembe, hogy minden magabiztos, ambiciózus szingli nő bensőjében egy törékeny, finom hercegnőcske bújik meg, akit meg kell menteni.
Hidj mindent, csak azt ne, hogy feledlek. Feledj mindent, csak azt ne, hogy szeretlek.
(: 
:)Nem számít, mit gondol Rólad a világ: állj be a fénybe, és élvezd a ragyogást. ;)
Zárj be a szívedbe, a kulcsot pedig dobd el
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése